Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös érdek, hogy a BKV működőképes maradjon

A BKV 2013-tól való hosszabb távú működésének részletes változatát a jövő hét elején megkapja a kormány a fővárostól abban a formában, azokkal az elemekkel, melyeket a mai tárgyaláson tisztáztak – hangzott el Tarlós István és Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-02-17 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:55.593556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénteki napon a kormány és a főváros BKV-ról egyeztetett. A kormányt Varga Mihály delegációvezető, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Naszvadi György államtitkár képviselte, Tarlós Istvánt két helyettese,György István és Bagdy Gábor kísérte el a találkozóra.

Kölcsönösen érdekeltek vagyunk abban, hogy a főváros legnagyobb vállalata működőképes maradjon – szögezte le Varga Mihály a tárgyalást követően.  A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest kezelni és megoldani tudja a közlekedési vállalat problémáját. Emlékeztetett: 2010-ben és 2011-ben 140 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány a fogyasztói árkiegészítésen, a normatív támogatáson, valamint a veszteség finanszírozásán keresztül a fővárosnak, hogy a BKV működőképes maradjon. A Miniszterelnökséget vezetőállamtitkár szerint a kormány és a főváros is abban érdekelt, hogy az egyszeri, rendkívüli támogatások és kiegészítések időszakán túllépjenek, és egy olyan finanszírozási időszak következzen a BKV életében, amikor egy rendszerszintű működésre állhat át a cég.

Varga Mihály aláhúzta: az egyik legsürgetőbb probléma a BKV kapcsán az adósságfinanszírozás kérdése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2012-es központi költségvetés keretei adottak, ebben kell elhelyezni a BKV számára rendelkezésre bocsátható forrásokat is. Olyan lépésekre van szükség, amelyek biztosítják a 40 milliárd forintos adósság kezelését, anélkül, hogy a BKV működése ellehetetlenülne - fűzte hozzá. Az államtitkár konstruktívnak nevezte a főváros képviselőivel tartott megbeszélést, melyet folytatni fognak.

Tarlós István hangsúlyozta, komoly számításokat végeztek a szakma segítségével, és most úgy néz ki, hogy a tárgyévre a BKV működési feltételeit nagyon nehezen - az eddigi fővárosi egyéb szolgáltatások színvonalának mérséklésével -  tudják teljesíteni ahhoz, hogy az 1 forinthoz 1 forint elve érvényesüljön. A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi adóssághelyzetet 2003 és 2009 között állították elő.

Varga Mihály elmondta, a megbeszélésen szóba került az a kérdés is, amely IMF-EU-s megállapodás keretét érintheti. Emlékeztetett: korábban a nemzetközi delegációnak voltak olyan felvetései, melyek a közösségi közlekedés területét is érintették. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a remények szerint hamarosan megkezdődő tárgyalásokon egy olyan megnyugtató megoldást tudjanak majd az IMF-EU-delegáció számára felvázolni, mely semmilyen tekintetben nem lesz a megállapodás akadálya.

Az államtitkár újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta: a zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatás elvonása nem merült fel, ennek az összegnek a jövőben is a közlekedési cég finanszírozását kell szolgálnia.

Tarlós István az esetleges járatritkítások kapcsán leszögezte: félreértelmezték a szavait. A főpolgármester hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy belátható időn belül egy ilyen megoldást meg kellene lépni, hanem arról, hogy a paraméterkönyv-módosítását el kell készíteni egy olyan elméleti esetre, ha nem oldódna meg teljesen a finanszírozási probléma. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az államháztartási törvényre, mely szerint nem rendelhető meg olyan szolgáltatás, amelynek nincs fedezete.

Kapcsolódó elemek