Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"700 milliós kárt okozott a szocialista vezetés Heves megyének"

A Heves Megyei Önkormányzat bizottságának vizsgálata szerint vélhetően 700 millió forint kárt okozott a megyegyűlés előző szocialista elnöke a megyének azzal, hogy nem rendkívüli felmondással szüntette meg 2009-ben az egri kórház vagyonkezelési szerződését - jelentette be a közgyűlés fideszes elnöke pénteken Egerben.


Dátum: 2012-02-17 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:58.009134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHa bebizonyosodik, hogy Sós Tamás korábbi szocialista elnök tudatosan cselekedett, akkor el kívánják érni, hogy a politikus saját vagyonából térítse meg a Heves megyeieket ért kárt - közölte sajtótájékoztatón Szabó Róbert.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Sveiczer Sándor (Fidesz-KDNP), az előző időszak tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság elnöke elmondta: azt feltételezik, hogy Sós Tamás - a megye érdekeivel ellentétesen - egy magáncégnek kedvezett.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A 2008-ban a HospInvest Zrt.-vel kötött, a megyei kórház működtetéséről szóló vagyonkezelői szerződés szerint ugyanis az önkormányzat a kórházi árbevétel tíz százalékát követelhette volna csődeljárás esetén a HospInvettől, ha a megye rendkívüli felmondással él. Ez az összeg mintegy 700 millió forint. Sós Tamás azonban a rendkívüli felmondást közgyűlési felhatalmazás ellenére sem tette meg, sem határidőre, sem mandátuma végéig.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A bizottság véleménye szerint munkajogi és büntetőjogi felelősség is terheli a szocialista politikust, ezért a testület felkéri Szabó Róbertet fegyelmi eljárás kezdeményezésére és az önkormányzat soron kívüli összehívására a jogi lépések meghatározása érdekében - mondta Sveiczer Sándor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Heves Megyei Önkormányzat 2008. március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján az azt követő húsz évben a HospInvest Zrt. működtethette volna a Markhot Ferenc Kórházat.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

A Fidesz azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A HospInvest ellen felszámolási eljárás indult 2009 júliusában, a közgyűlési pedig döntést hozott arról, hogy a megye mondja fel a vagyonkezelői szerződést.', '']

Kapcsolódó elemek