Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország nem akar megfelelni a világ összes elméleti elvárásának

Magyarország nem akar és nem is fog megfelelni semmilyen ideáltipikus elképzelésnek; a kormány a magyar viszonyoknak megfelelő megoldásokat kínál, amelyeket kész megvitatni, és nem akarja magát kivonni semmilyen európai jogelv alól - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár pénteken Varsóban.


Dátum: 2012-02-18 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:02.110819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Varsói Magyar Kulturális Intézet és a Varsói Egyetem Európai Központja "A szuverenitás határai. Magyarország politikája Európában" címmel tartott konferenciát pénteken, amelyen magyar részről Kovács Zoltán államtitkár és Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára vettek részt. Az egyetemi könyvtár egyik előadótermében csaknem száz érdeklődő jelent meg, de a szervezők szerint a konferencia internetes közvetítését is többen figyelemmel kísérték. A konferencia első panelbeszélgetésében a magyar kormány politikájáról vitatkoztak a résztvevők, a második részt a gazdaságpolitikai kérdéseknek szentelték.

Kovács Zoltán a szuverenitással kapcsolatban elmondta, hogy a magyar EU-elnökség "Erős Európa" szlogenje utalt arra, hogy az unió jövője az erős államok és nemzetek közössége, melyben "közös ügyeinkben gyorsan és határozottan tudunk dönteni minden tagállam érdekében, illetve javára". A Magyarországról szóló európai vitáról azt mondta, "érdemes belemenni a részletekbe, és megismerni egy-egy konkrét döntésnek a konkrét hátterét", és nem csak néhány kiragadott kérdésen keresztül értékelni egy rendszert, ahogy azt például az Európai Parlament képviselői teszik. Hangsúlyozta, hogy a nagyfokú magyarországi változások egy politikai erő akaratát tükrözik, amely meg akarja változtatni a magyarok sorsát. A törvények nem "a világ összes elvárásának akarnak megfelelni, mert ez képtelenség", hanem az ország és a nemzet érdekeit veszik figyelembe. Kiemelte, hogy az új alkotmány "nem söpri el a liberális demokráciát és a szocialisták felfogását, hanem végre mellé teszi annak a lehetőségét, hogy egy középjobb, egy demokratikus jobboldali felfogás is érvényesüljön". Kitért arra is, hogy a demokrácia fejlettségén nincs mit szégyellni Közép-Európában, de a kormány "abban látja zálogát minden kísérlet sikerének, hogy végre meg tudjon erősödni az a középosztály, amelyen a nyugati típusú demokrácia alapul".

A második panelbeszélgetésben Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy gazdasági vonatkozásban az adópolitikai szuverenitás a fontos. Kiemelte, hogy az egykulcsos adó bevezetése kedvez a gazdasági növekedésnek, és részletesen ismertette a magyar alkotmányban megszabott adóságfékek hátterét. Az euróövezeti válsággal kapcsolatban hangsúlyozta a belső piac hiányát, valamint azt, hogy a közös valuta elfedte a versenyképességi különbségeket.

A konferenciát lezárva Grzegorz Cydejko, a lengyel Forbes intézet munkatársa elismerését fejezte ki, hogy "a viszonylag kicsi magyar gazdaság, amelynek nyitott gazdaságként és nem a saját belső piaca alapján kellett fejlődnie", a hibás gazdaságpolitikai döntések és az üzleti szektor privatizációja ellenére képes volt rövid időn belül csökkenteni adósságát, megtartva a gazdasági növekedést. Véleménye szerint ez nem csak a forintárfolyam-szabályozás mechanizmusának, hanem a magyarok rendkívüli vállalkozókézségének is köszönhető.

Kapcsolódó elemek