Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Elkésett az MSZP aggodalma a Malévért

A szocialista kormányzás alatt történt a légitársasággal az elmúlt két évtized egyik legkárosabb privatizációja és - végül csődhöz, százmilliárdos tartozásokhoz vezető - újraállamosítása - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének szombati közleményében.


Dátum: 2012-02-18 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:07.344344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kissé elkésett az MSZP aggodalma a Malévért, miután az ő kormányzásuk alatt történt a légitársasággal az elmúlt két évtized egyik legkárosabb privatizációja és - végül csődhöz, százmilliárdos tartozásokhoz vezető - újraállamosítása, miközben a reprivatizációs eljárást felügyelő pénzügyminiszter bevásárolta magát és átült a Malévet feljelentő konkurens légicég igazgatóságába - olvasható Selmeczi Gabriella közleményében.

Mint írja, azt nyilván a szocialisták is belátják, hogy mindez nem könnyíti meg egy új nemzeti légitársaság megalapítását.

Azt ugyanakkor üdvözöljük, hogy a vizsgálóbizottság munkájában ezúttal hajlandók részt venni, így kiderülhet, pontosan mi és miért történt a magyar légitársasággal - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek