Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szaúdi mezőgazdasági miniszterrel tárgyalt Kardeván

A Szaúd-Arábiai Királyság mezőgazdasági minisztere a közeljövőben Magyarországra látogat - erről állapodott meg Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élemiszerbiztonságért felelős államtitkára a szaúdi mezőgazdasági miniszterrel folytatott rijádi tárgyalásán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint.


Dátum: 2012-02-19 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:08.442185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a hivatalos látogatáson a Szaúd-Arábiai Királyság fővárosában, Rijádban tartózkodó Kardeván Endrét szombaton fogadta hivatalában Fahd Bin Abdulrahman Balghunaim mezőgazdasági miniszter.

A tárgyalás mérföldkőnek tekinthető a magyar-szaúdi kapcsolatok történetében, mivel a két tárca között első alkalommal jött létre magas szintű találkozó - áll a közleményben. A szaúdi szakminiszter és kísérete nagy érdeklődéssel hallgatta a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari helyzetről és a magyarországi befektetési lehetőségekről tartott prezentációkat. A háromnapos hivatalos útra egy üzletemberekből álló delegáció is elkísérte az államtitkárt.

A szaúdi miniszter az elhangzottak alapján elismerését fejezte ki és hangsúlyozta, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter meghívását elfogadva a közeljövőben Magyarországra látogat.

Kardeván Endre szombaton tárgyalt Ibrahim Bin Saad Al-Mohaizeaval, a Szaúd-Arábiai Királyság Élelmiszerfelügyeleti Főhatóság helyettes vezetőjével is. Az egyeztetés során tisztázták, hogy a Szaúd-Arábiai Királyságba történő élelmiszer-exportban érdekelt magyar vállalatoknak milyen előírásokat kell teljesíteniük - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek