Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Semmilyen rendkívüli megoldást nem alkalmaztunk

A Magyarországon működő és társadalmi támogatottsággal rendelkező egyházakat attól függetlenül bejegyezzük, hogy adott esetben ezek egy világvallás több irányzatát jelenítik meg – mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szombaton az Echo TV Heti mérleg című műsorában.


Dátum: 2012-02-19 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:08.814681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely az EchoTV Heti mérleg című műsorában

A fideszes honatya ismertette, ha az Országgyűlés is elfogadja a jogszabály-módosítást, 31-re nőhet a Magyarországon elismert egyházak száma. Azon felekezetek, amelyek nem kerülnek be ebbe a körbe, szabadon kezdeményezhetik egyházkénti nyilvántartásba vételüket – fűzte hozzá.

Semmilyen olyan rendkívüli megoldást nem alkalmaztunk, ami nem lenne bevett, sőt valamivel szélesebben húztuk meg a bejegyzett egyházak körét – mondta Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta, a vallásgyakorlás alkotmányos alapjoga és az egyházi státusz között nincs összefüggés. Kifejtette, bárki szabadon vallhatja meg hitét, egyházként el nem ismert jogi személy egyesületi formában is folytathatja a tevékenységét, a személyi jövedelemadó 1 százalékát egyesületeknek is fel lehet ajánlani. Tíz fő is alapíthat egyesületet, gyakorolhatják vallásukat, de az már nem fenntartható, hogy 100 fős taglétszámmal valamely közösség megkaphassa az egyházkénti elismerést – érvelt Gulyás Gergely.

Szólt arról is, a Magyarországon működő és társadalmi támogatottsággal rendelkező egyházakat attól függetlenül bejegyzik, hogy adott esetben ezek egy világvallás több irányzatát képviselik.

A Velencei Bizottság (VB) delegációjának jövőbeni vizsgálatával kapcsolatban, amely számos fontos területet fog érinteni – beleértve az egyházügyi törvényt, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, illetve a bíróságok szervezéséről és igazgatásáról szóló jogszabályt – a kormánypárti politikus elmondta, a VB az Európa Tanács mellett működő testület, minden alkotmányt, választójogi törvényt és fontosabb jogszabályokat érintő vizsgálathoz joga van.

Ezzel kapcsolatban Gulyás arról beszélt, Magyarország az érdeklődés középpontjába került annak az aknamunkának köszönhetően, amit külföldön a magyar ellenzéki pártok, illetve a velük szorosan összefonódott értelmiség kifejt, ezért övezi nagy sajtóérdeklődés a hazánkkal kapcsolatos vizsgálatokat.  A fideszes honatya reményét fejezte ki, hogy a Velencei Bizottság szakmai alapon ki tudja majd vonni magát a politikai támadások alól. Hozzáfűzte, az említett törvényekben nincs olyan megoldás, amely más uniós országokban ne alkalmaznának. Semmi olyat nem tettünk, ami egyedülálló lenne, szemben állna azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket nemzetközi szinten vállalt az ország – fogalmazott Gulyás Gergely.

Az egri frakcióülést érintően Gulyás azt mondta, károsnak és rossznak tartja egyes sajtóorgánumok kiszivárogtatásait, mert nem pontosan arról számoltak be, ami valójában történt. Megértem a sajtó információéhségét, csak azt nem értem, hogy fordulhatott elő, hogy a frakcióülésről szinte élőben tudósítanak internetes hírportálok és ez most már rendszeressé vált – tette hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2842, 'source_type': 'media', 'source_id': 8309, 'target_type': 'article', 'target_id': 115487, 'relation_type': 'describes'}