"A cél, hogy a piacokról finanszírozza magát az ország"
Hivatalosan még mindig nem ismert, hogy a valutaalap milyen feltételekhez kötné a hitelnyújtást – mondta el Varga Mihály a Hír TV Kontraszt című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár hangsúlyozta: a kormány továbbra is azt szeretné, ha az ország a piacokról finanszírozná magát.
Dátum: 2012-02-20 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:12.783918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hosszabb előkészítés után rövidebb tárgyalási szakaszra számít az IMF-fel a kormány. Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában elmondta, hivatalosan még mindig nem ismert, hogy a valutaalap milyen feltételekhez kötné a hitelnyújtást.