Szijjártó: A nemzeti érdekeket szem előtt kell tartani
Azokban a kérdésekben módosít a kormány, amelyek nem számítanak nemzeti érdeknek – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a három, az Európai bizottság által kifogásolt törvény kapcsán a köztévé Ma reggel című műsorában hétfőn.
Dátum: 2012-02-20 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:13.911547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHozzátette: az eskü kérdésében azonban nem módosítanak, mert annak során a jegybankelnök és a Monetáris Tanács tagjai a magyar alaptövényre esküdnek fel, melynek része az uniós jog tiszteletben tartása és a jegybank függetlensége is.', 'A miniszterelnök szóvivője elmondta, az uniós álláspont szerint a jegybankelnök fizetésének csökkentése csak akkor fogadható el, ha egy általános szabályozásról szól, és nemcsak a jegybankelnököt érinti ez a kérdés. Mivel azonban a közszférában általános bérplafont vezettek be, ez nem számít diszkriminatív rendelkezésnek - mondta a szóvivő.', 'Ugyanez vonatkozik a bírák nyugdíjazására, mert ez nem igazságszolgáltatási, hanem nyugdíjrendszerbeli kérdés - tette hozzá Szijjártó Péter. A nyugdíjrendszer átalakításával egységes nyugdíjkorhatárt hoztak létre, és ehhez a bírák nyugdíjkorhatárát is hozzá kell igazítani.
']