Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A jegybank független, az volt, és az is marad"

Cséfalvay Zoltán szerint az EU-val és az IMF-fel hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások, amelyek március végén vagy áprilisban le is zárulhatnak egy biztonsági védőhálóról.


Dátum: 2012-02-20 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:15.054572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával a magyar gazdaság helyzetéről és a bevezetett átalakításokról közölt interjút a két vezető lengyel napilap hétfői száma: a baloldali liberális Gazeta Wyborcza és a konzervatív Rzeczpospolita.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Gazeta Wyborcza-interjúban Cséfalvay Zoltán az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben hangsúlyozta: "nem célja a kormánynak a központi bank függetlenségének korlátozása", "a jegybank független, az volt és az is marad".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Európai Bizottságnak küldött válaszlevéllel kapcsolatban elmondta, hogy remélhetőleg "most már megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val". Hangsúlyozta, hogy hasonló pénzügyi biztosítékkal egyebek közt Lengyelország is rendelkezik.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár elmondta, hogy a bankadó és más válságadók bevezetésére a magyar gazdaság versenyképességét növelő reformok véghezviteléhez volt szükség. Az átalakításokat részletezve elsősorban a munkaerő-piac rugalmassá tételét említette.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az egykulcsos adóról elmondta, hogy a legális munkát hivatott támogatni, így az állami bevételek is várhatóan nőni fognak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Rzeczpospolita napilapnak adott interjúban az államtitkár azt mondta, hogy várhatóan március végén vagy áprilisban megköthető a megállapodás az EU-val és az IMF-fel, ami egy "biztonsági hálót" hozna létre a magyar gazdaság számára, és csökkentené a kötvények hozamát.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A forint erősödésével kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy azt nemcsak a kormány retorikájának módosítása eredményezte, hanem a bevezetett átalakítások is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Véleménye szerint Görögország példája azt bizonyítja, hogy a reformok hiányának recesszió a következménye, ezért Magyarország "nemcsak a költségvetés stabilitására, hanem a gazdasági növekedésre is épít", támogatja a vállalkozókat és csökkenti a bürokráciát.', '']

Kapcsolódó elemek