Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai tisztogatás Nógrád megyében

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség balassagyarmati szervezete tiltakozik az ellen, hogy a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szocialista párti többsége megyénk kulturális örökségét gondozó Nógrád Megyei Múzeum átszervezése során durva és szakmailag megalapozatlan szempontokat érvényesített.


Dátum: 2003-06-30 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:36.411673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


TILTAKOZÁS

A Nógrád megyei múzeumi szervezetben történt politikai tisztogatás ellen

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség balassagyarmati szervezete tiltakozik az ellen, hogy a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szocialista párti többsége megyénk kulturális örökségét gondozó Nógrád Megyei Múzeum átszervezése során durva és szakmailag megalapozatlan szempontokat érvényesített.

Az átszervezés ürügyével és álságos indoklással, kizárólag politikai érdekeiket követve eltávolították a megyei szervezet éléről a sikeres, tudományos fokozattal és kiemelkedő szakmai teljesítménnyel rendelkező megyei igazgatót, dr. Limbacher Gábort. Városunk múzeumát "tematikus" múzeummá fokozták le, az alapító okiratában nem adva helyet még a helytörténetnek sem, ami egy történelmi polgárváros, egykori megyeszékhely esetében elfogadhatatlan.

Tiltakozunk megyénk legnagyobb múltú kulturális intézménye, a balassagyarmati Palóc Múzeum szakmai degradálása, a vele szemben megnyilvánuló kulturális agresszió ellen, mely csupán egy szűk, szocialista elkötelezettségű, magát sértettnek érző szakmai-tanácsadói kör kicsinyes érdekeit követi. Megdöbbentő, hogy ezeket az érdekeket szavával és szavazatával Demus Iván a város jelenlegi alpolgármestere is kiszolgálja, aki pedig balassagyarmati lakosként tagja a megyei közgyűlés szocialista frakciójának.

Különösen elfogadhatatlan számunkra, hogy a Palóc Múzeumot - noha az intézményben PhD fokozattal rendelkező, a néprajzos szakmában nagyra becsült munkatársak is dolgoznak, akik közül dr. Limbacher Gábor igazgatói megbízását a múzeum dolgozói írásban is kérték az új megyei igazgatótól - egy tudományos múlttal nem rendelkező pályakezdő vezetésére bízták, akit a vezetői kinevezése napján vettek fel a múzeum állományába. Ezzel Balassagyarmatot és a megye népi kultúráját szívén viselő valamennyi nógrádi állampolgárt megalázták.

Követlejük a vezetői megbízatások során a szakmai szempontok maradéktalan érvényesítését, és a salgótarjáni múzeum mellett a Palóc Múzeum újbóli megyei múzeumi rangra történő emelését !

Balassagyarmat, 203. június 27.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Balassagyarmati szervezete

Csach Gábor elnök

Kapcsolódó elemek