Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdasági bizottság támogatta a hungarikum törvényt

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot.


Dátum: 2012-02-20 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:17.605135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfői ülésen a testület többsége ugyanakkor elutasította az unió monetáris paktumának magyar támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott szocialista módosító indítványokat.

A hungarikum törvényről a szaktárca főosztályvezető-helyettese, Andréka Tamás elmondta, hogy annak célja a nemzeti értékek védelme, azonosítása, megőrzése. Hozzátette: a hungarikumok körébe javasolt termékekről, szolgáltatásokról, szellemi értékekről a Hungarikum Bizottság dönt majd. A legkiválóbb hungarikumnak minősített magyar javak a hungarikum védjegy viselésére is jogot nyernek.

Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke szerint a törvényjavaslatban megfogalmazott minősítő rendszert több szintűvé kéne tenni. Hozzátette, hogy a rendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében külön költségvetési soron kellene szerepeltetni annak működtetési költségeit.

Kapcsolódó elemek