Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai Ildikónak nyaralásra volna szüksége

Lendvai Ildikó vasárnapi sajtóközleménye azt mutatja, nagy szüksége van már a nyári pihenésre. Az elmúlt hetekben már belegabalyodott a szocialisták által kreált összeesküvés-elméletbe, amely Medgyessy Pétert volt hivatott kimenekíteni az állami tisztségviselőkről készült titkos jelentések ügyéből. Akkor kiderült, hogy ezen jelentések nagy részét párttársa, Keller László hivatalának adatgyűjtése alapján készítették. Most újabb víziókkal harcol.


Dátum: 2003-06-30 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:37.013411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


KÖZLEMÉNY

Lendvai Ildikó mai sajtóközleménye azt mutatja, nagy szüksége van már a nyári pihenésre. A frakcióvezető asszony az elmúlt hetekben már belegabalyodott a szocialisták által kreált összeesküvés-elméletbe, amely Medgyessy Pétert volt hivatott kimenekíteni az állami tisztségviselőkről készült titkos jelentések ügyéből. Akkor kiderült, hogy ezen jelentések nagy részét párttársa, Keller László hivatalának adatgyűjtése alapján készítették.

Lendvai Ildikó most újabb víziókkal harcol. Félő azonban, hogy most nem csupán a nyári meleg okozta feszültség, hanem a napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok miatti idegesség az, ami ezeket a megmagyarázhatatlan reakciókat kiváltotta belőle.

Nem kétséges, hogy a frakcióvezető a közhangulat hiszterizálásával az MSZP népszerűségének csökkenését okozó temérdek korrupciós ügyről, többek között a Pannonplasttal kapcsolatos tőzsdepanamáról, illetve a szocialista klientúrának kedvező gyorsított privatizációról kívánja elterelni a figyelmet.

Ideje lenne már, hogy Lendvai Ildikó és a szocialisták a kormányzati munkával járó feszültséget nem a polgárok folyamatos riogatásával próbálnák levezetni, hanem nyugodt, építő munkával az ország javára tevékenykednének.

Budapest, 2003. június 29.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Kapcsolódó elemek