Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kifogásolja Brüsszel az oktatási törvényeket + videó

Az országnak szüksége van műszaki, természettudományos, informatikai végzettséggel rendelkező szakemberekre – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az m1 Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2012-02-21 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:31.303536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Réthelyi Miklós az m1 Ma reggel című műsorában

Mint mondta: nagyon rosszak a nemzetközi statisztikákban elfoglalt helyeink. Ha a finnekkel hasonlítjuk össze magunkat, háromszor annyi műszaki végzettségű ember van odakinn. Finnországban egyébként 30 műszaki főiskolán képzik ezeket az embereket.

Mi már tavaly is előnyt biztosítottunk a felsőoktatási keretszámokban ezeken a területeken. Ez ugyanis egy termelő gazdaság felé vinné el az országot – hangoztatta a miniszter.

A most jelentkező középiskolások számára fórumokat szerveztünk Győrött, Pécsett és Miskolcon. Tájékoztattuk őket arról, mi az új az idei jelentkezéseknél, amit figyelembe kell venniük. Elismerte, hogy a keretszámok csökkentek az elmúlt időszakban, és ez összhangban áll az ország jelenlegi és jövőbeni gazdasági-pénzügyi helyzetével. Ennyit tud ma az ország a felsőoktatás direkt támogatására fordítani, de ott van a diákhitel, melynek segítségével a pontszámot el nem ért diákok is elkezdhetik tanulmányaikat egy kedvező hitellel – fűzte hozzá Réthelyi Miklós.

Arra a kérdésre, hogy indulhat-e uniós eljárás az oktatási törvények miatt, a miniszter azt válaszolta: csodálkozna ezen. Mint mondta: az oktatással foglalkozó biztos érdeklődött a magyar változások iránt, már megkapta az írásbeli választ. Nem kifogásolnak semmit sem, egy áttekintést kértek, ennek szóbeli megbeszélésére utazik ki Brüsszelbe Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár – szögezte le.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3226, 'source_type': 'media', 'source_id': 8323, 'target_type': 'article', 'target_id': 115543, 'relation_type': 'describes'}