Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul Hajdúböszörmény központja

A városközpont és környéke megújítására csaknem egymilliárd forintot nyert Hajdúböszörmény önkormányzata az Észak-alföldi Regionális Operatív Program pályázatán; a mintegy 360 millió forintos önerőt az önkormányzat, helyi vállalkozók, a görög katolikus egyház és a rendőrség adták össze - jelentette be Kiss Attila (Fidesz) polgármester kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-02-21 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:38.164985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKözlése szerint a projekt keretében a város főtere, a Bocskai tér gyalogostérré, fórummá alakul át. A beruházások során bevásárló utcát, új városi piacot és üzletközpont hoznak létre - sorolta a polgármester.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A projekt keretében felújítják a helyi görög katolikus templom épületét, gazdasági szolgáltatóházat alakítanak ki, akadálymentesítik a közösségi házat, korszerűsítik a könyvtárat és a városi rendőrkapitányság épületét - tette hozzá Kiss Attila.

\xa0\xa0\xa0

\xa0A kivitelezési munkák a tavasszal kezdődnek, a teljes beruházás befejezése 2013 nyarának végére, őszének elejére várható.', '']

Kapcsolódó elemek