Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Az összes vitás kérdést meg fogjuk oldani

Magyarország azt szeretné, ha a lehető leghamarabb megkezdhetné tárgyalásait a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a pénzügyi segítségnyújtásról - jelentette ki Martonyi János kedden Prágában, hozzátéve, bízik benne, hogy ezek a tárgyalások március vége előtt meg is kezdődnek.


Dátum: 2012-02-21 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:39.212046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Nem mindig könnyű előrelátni a jövőt (...) de a politikai akarat és az eltökéltség fontosabbak. Mi azt szeretnénk, ha a tárgyalások a lehető leghamarabb elkezdődhetnének" - mondta a magyar diplomácia irányítója újságíróknak, miután tárgyalásokat folytatott Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterrel.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Magyarország az IMF és az EU segítségét kéri, amelyek azonban világossá tették: addig nem kezdik el a tárgyalásokat a segítségnyújtásról, amíg nem biztosított a magyar központi bank függetlensége.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Nyugati megfigyelők emlékeztetnek: a konzervatív magyar kormányt bírálatok érték olyan lépések miatt, amelyek - a kritika szerint - a központi bank, a bíróságok és egyéb intézmények politikai irányítás alá vonását célozzák.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Martonyi Prágában elmondta, Magyarország válaszolt az EU-nak. Egyben kifejezte meggyőződését, hogy "az összes vitás kérdést meg fogjuk oldani és a félreértéseket, torzításokat, az alaptalan vádakat pedig tisztázzuk".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A magyar külügyminiszter azt mondta, a pénzügyi segítségnyújtásról szóló tárgyalások véleménye szerint "viszonylag rövid időn belül" sikeresen lezárulhatnak.', '']

Kapcsolódó elemek