Rogán: A Bankszövetséggel egyetértésben szeretnénk dönteni
Rogán Antal kedden az Országgyűlésben jelentette be, hogy az árfolyamgát rendszerét érintő törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújt be a Fidesz.
Dátum: 2012-02-22 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:40.249407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretne dönteni a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslatról - nyilatkozta Rogán Antal, a kormánypárt képviselője kedd este az MTI-nek, hangsúlyozva: a bankszövetség álláspontjának megszületése után és azt figyelembe véve határoznak majd a parlamentben arról a módosító indítványról, amely nem a lakásértékhez, hanem a hitelösszeghez kötné az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét.
Rogán Antal kedden az Országgyűlésben jelentette be, hogy az árfolyamgát rendszerét érintő törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújt be a Fidesz, és egyeztetést kezd arról a kabinettel és a bankszövetséggel. A parlament gazdasági bizottságának elnöke a fideszes Németh Zoltánnal közösen terjesztette a Ház elé a módosító indítványt, amelynek lényege, hogy kiterjesztené az árfolyamgát lehetőségét, így azt "gyakorlatilag mindenki igénybe vehetné a devizahitelesek közül".
Ha a lakásértékhez kapcsolódó elképzelés valósul meg, sokan kiesnek az árfolyamrögzítés lehetőségéből
A módosítás nyomán az kaphat árfolyamrögzítést, akinek a felvételkori hitelösszege nem haladja meg a 30 millió forintot. A gazdasági bizottság elnöke szerint problémás lenne a lakásértékhez kötni a rögzítést, mert az nem egy objektív kritérium, hiszen a hitelszerződésekben nincs rögzítve az ingatlan értéke, vagyis nem lehetne egyértelműen megállapítani, hogy valaki jogosult-e az árfolyamgátra vagy sem. Ha a lakásértékhez kapcsolódó elképzelés valósul meg, sokan kiesnek az árfolyamrögzítés lehetőségéből - hívta fel a figyelmet. Ha viszont a hitelösszeghez kötnék az árfolyamrögzítés intézményét, akkor szinte minden érintett igénybe vehetné azt - mutatott rá Rogán Antal.
Kiemelte azt is: "tisztában vagyunk azzal, hogy ez a bankszövetséggel kötött megállapodásban másként szerepel. Ezért a javaslatunk nem ultimátum, hanem valóban javaslat". Ezzel összefüggésben elmondta, járt a bankszövetség elnökénél, tájékoztatta őt, és arra kérte, vizsgálja meg a testület, hogy el tudja-e fogadni módosító indítványukat. A politikus - mint ismertette - azt a választ kapta, hogy kezdeményezésüket a bankszövetség elnökségi ülése elé terjesztik.
"A parlamentben akkor fogunk erről dönteni, ha a bankszövetség álláspontja megvan. Ha a bankszövetség nem támogatja, vagy ehhez képest kompromisszumot javasol, akkor mi ezt figyelembe fogjuk venni a döntés során" - jelentette ki a fideszes képviselő, hangsúlyozva, hogy a Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretnének dönteni a jogszabályról. Azzal kapcsolatban, hogy a szintén fideszes Heintz Tamás módosító javaslata az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül csökkentené a japán jennél alkalmazott mértéket, a tervezett 2,5 forintról 2 forintra, Rogán Antal azt mondta: erről a módosító javaslatról nem döntött a frakcióelnökség.
2012 végéig lehet belépni az árfolyamgát új rendszerébe
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló jogszabályt módosítható törvényjavaslat szerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe való belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában az indítvány szerint.
A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell majd megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint. Egy meghatározott legmagasabb árfolyamszint (svájci frank esetén 270 forint/svájci frank, euró esetén 340 forint/euró, japán jen esetén 3,3 forint/jen) felett a törlesztőrészlet legmagasabb árfolyamot meghaladó részét az állam fizeti ki.