Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy kis furfanggal megvédhetők a gazdák a spekulánsoktól

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden beszámolót tartott az elmúlt másfél év mezőgazdaságban elért eredményeiről és az új feladatokról egy siófoki gazdafórumon, ahol többen is kifogásolták az állami földbérlethez jutás körülményeit.


Dátum: 2012-02-22 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:41.300000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA miniszter közel kétszáz Siófok környéki agrárgazdálkodó előtt beszélt arról, hogy egy gazdasági háborúban, világméretű spekulációk közepette kell most helytállni, de a válságnak vannak pozitív jelenségei is. Magyarországnak piacot és egyfajta kiutat jelenthet a válságból a betörés azokra a keleti piacokra, ahol jelenleg népességnövekedés és pénzfelhalmozódás tapasztalható.

\xa0\xa0\xa0

Az elmúlt másfél évre visszatekintve felsorolta a nemzeti vidékstratégia mentén meghozott intézkedéseket. Kiemelte a helyi értékesítés lehetőségét, amelyben cél a nyugati országok arányainak elérése, ahol a piac 8-20 százalékát uralja ez a fajta kereskedelem. Szólt a fokozott élelmiszerbiztonsági intézkedésekről, és az uniós támogatások kifizetésének felgyorsulásáról.', 'Az eredmények között említette, hogy a mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt két évben nőtt, megkezdődött a korábban elvesztett keleti piacok visszahódítása, és hogy a magyar fogyasztók elkezdték keresni és becsülni a magyar termékeket.\xa0Beszélt arról, hogy folyamatban van az állami földek hasznosítása, amelyben cél, hogy a helyben lakó, állattartó gazdák jussanak területekhez. A 65 ezer hektárnyi nemzeti földalaphoz tartozó területek mellett a nemzeti parkok területinek hasznosítása is megkezdődött - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0

A jövőbeni feladatokról szólva beszámolt a kiemelt magyar termékek védelmével kapcsolatos, napirenden lévő parlamenti törvényalkotásról, a kistermelők és őstermelők által betartandó szabályok egyszerűsítéséről, a fajtanemesítés rendbetételéről és a földtörvény előkészítéséről.', 'Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, közeledik a földpiac megnyitása, amikor meg kell védeni a valódi gazdákat a spekulánsoktól. Ez "magyar furfanggal megoldható" - fogalmazott, példaként hozva fel, hogy bár látszólag a nyugati földpiac is nyitott, az ottani "jogszabálydzsungelben" nehéz külföldieknek, illetve spekulánsoknak földhöz jutniuk.']

Kapcsolódó elemek