Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felszámolják a szécsényi elektronikai kft.-t

Felszámolják a 900 dolgozót foglalkoztató szécsényi központú Elektronikai és Mechanikai Termelő és Szolgáltató Kft.-t - közölte Gulyás Imre ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-vel. Gulyás Imre nem tudott nyilatkozni arról, hogy mi lesz a dolgozók sorsa.


Dátum: 2003-06-30 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:38.512602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kft. csődjét az okozta, hogy nem tudták pótolni a német Grundig cég felszámolása miatt bekövetkezett több mint 30 százalékos megrendeléskiesést - tette hozzá az igazgató. Elmondta: jogerőssé vált a cégbíróság felszámolásra vonatkozó végzése. Gulyás Imre nem tudott nyilatkozni arról, hogy mi lesz a dolgozók sorsa.

A felszámolást végző budapesti Reorg Gazdasági és Pénzügyi Rt.-nél arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a Reorg még nem kapta meg a cégbíróság jogerős végzését. Ennek birtokában jelölik ki a felszámoló biztost.

A kft. még májusban jelentette be a Nógrád Megyei Munkaügyi Központnak, hogy 360 dolgozó elbocsátását tervezi, ezt követően azonban nem küldött konkrét neveket tartalmazó listát.

Az MTI értesülése szerint a munkaügyi központ munkába helyezést elősegítő bizottság létrehozását ajánlja majd fel a felszámoló biztosnak, az elmaradt munkabérek kifizetésére pedig a bérgarancia alap nyújt fedezetet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek