Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmus áldozataira emlékeznek szombaton

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Budapesten a Terror Házánál tartanak állami megemlékezést szombaton - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2012-02-23 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:39:59.703459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány szombaton 10 és 18 óra között az Andrássy út 60., azaz a Terror Háza Múzeum előtt várja mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére - áll a KIM közleményében.

A múzeumnál 16 órától Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és Balás-Piri László, a Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke mond beszédet. A megemlékezésen bemutatják Ákos új klipjét, és fellép Váczi Eszter énekes, dalszerző is.

A KIM közlése szerint az emléknap alkalmából szombaton egész nap ingyen látogatható az idén tízéves Terror Háza Múzeum, amely az elmúlt évtizedben több mint négymillió látogatót fogadott. Délelőttől a már előre bejelentkezett látogatói csoportok tárlatvezetéséhez ismert művészek csatlakoznak. A rendhagyó tárlatvezetésen Bársony Bálint zenész, valamint Laklóth Aladár, Kautzky Armand, Fazekas Andrea és Gubik Ági színészek személyes, családi élményeikről is beszélnek, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson a kommunizmus időszakáról.

2000 óta, az Országgyűlés határozata alapján tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Azért ez az emléknap dátuma, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

A KIM közleménye szerint a kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra, Kelet-Európában egymillióra becsülik. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által, jóval többre tehető ugyanakkor azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított - hangsúlyozza a minisztérium közleménye.

Kapcsolódó elemek