Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rábízható-e a kecskére a káposzta?

A parlamenti ellenzék arra kéri Szili Katalin házelnököt, hogy vonja vissza Gyekiczki András jelölését az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesi posztjára, s nevezzen meg valaki mást, aki élvezi a szakma és a politika bizalmát - közölte Demeter Ervin fideszes képviselő sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.


Dátum: 2003-06-30 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:39.742409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyekiczki András alkalmassága a főigazgató-helyettesi posztra "erőteljesen megkérdőjelezhető" - tette hozzá Demeter Ervin a Fidesz- és az MDF-frakció közös tájékoztatóján. Kijelentését indokolta is: Gyekiczki András, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelenlegi elnökhelyettese "az SZDSZ bizalmi embere", nem pedig pártoktól független jelölt.

Nem tisztázódott még az sem, hogy mi történt a Szalay-kartonnal, amely akkor tűnt el a Belügyminisztérium irattárából, amikor Gyekiczki András Kuncze Gábor kabinetfőnöke volt - tette hozzá Demeter Ervin, a gazdasági minisztérium volt politikai államtitkárának állambiztonsági múltjára utalva.

A képviselő kifogásolta, hogy az Országgyűlés elnöke azt követően terjesztette elő Gyekiczki András jelölését, hogy a parlament lezárta tavaszi ülésszakát, és így nem alakulhatott ki érdemi vita. Feltevődik a kérdés: vajon az Országgyűlés elnöke nem tudta, hogy az ő javaslata jelentős vitákat fog generálni a közéletben, vagy pedig tisztában volt ezzel és ezért időzítette így a javaslattevést - mutatott rá a politikus. Hozzátette: az eljárásmódot nem tudják elfogadni: "Ezt az eljárásmódot nem tudjuk elfogadni, antidemokratikusnak és helytelennek tartjuk" - mondta.

Élen járó pártkatona

A politikus emlékeztetett arra, hogy korábban szakmai és politikai konszenzussal nevezték ki az állambiztonsági iratokat őrző intézmények vezetőit. "Ezt a fontos konszenzust töri szét Szili Katalin ezzel a javaslattal" - közölte Demeter Ervin.

Fontos, hogy ebben az intézményben olyan szakmai munka folyjon, ami az egykori üldözötteknek is megteremti a lehetőséget az adatok megismerésére, ugyanakkor a történettudósok számára lehetővé teszi, hogy múltunknak fontos eseményeit szakszerűen, pontosan feltárhassák - mutatott rá a politikus.

Balogh László (MDF) emlékeztetett: az Országgyűlés kulturális bizottságának hétfői ülésén a többség elutasította az ellenzék kezdeményezését, hogy a kinevezési procedúrát állítsák le addig, amíg nem tisztázódik Gyekiczki András szerepe a BM titkos irattárából eltűnt dokumentumok ügyében.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek