Elindult a Publishing Hungary program
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot írt ki Magyarország külföldi könyvvásárokon való részvételére, ezzel elindult a magyar irodalom nemzetközi népszerűsítését és idegen nyelveken való megjelentetését célzó Publishing Hungary program.
Dátum: 2012-02-23 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:03.367865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezen felül a tárca költségvetéséből, valamint a megszűnt Magyar Könyv Alapítvány egykori székházának bevételeiből beindul a PIM Fordítástámogató Irodája, amelynek fő feladata az lesz, hogy a magyar könyvkultúra fontos műveinek idegen nyelveken való megjelentetését segítse.
Mint hangsúlyozta, a közép-európai országok között ezen a területen komoly verseny zajlik, amelyben Magyarország az elmúlt húsz évben jelentősen lemaradt. Pedig a magyar kultúra számára stratégiai fontosságú lenne, hogy mind a fontos irodalmi, mind a non-fiction, elsősorban társadalomtudományi munkák idegen nyelveken is elérhetők legyenek - mutatott rá az NKA elnöke.
Hatos Pál, a BI főigazgatója emlékeztetett: a kortárs magyar irodalom számos nagy nyugati nyelven, elsősorban a német nyelvterületen "hódít". A nemzetközi promócióban azonban a magyar könyvkultúra eddig lemaradásban volt, ezért az ország kulturális diplomáciájának egyik fő irányává a nagy nemzetközi könyvvásárokon való jelenlétet kell tenni - fűzte hozzá.
A főigazgató elmondása szerint a Publishing Hungary keretében nagy figyelmet fordítanak a térségbeli könyves eseményeken való megjelenésre is, ennek eredményeképpen idén Magyarország lesz a díszvendége a szentpétervári, a helsinki, a belgrádi és a szófiai könyvvásároknak, míg a 2013-as tervekben többek között Peking és Párizs szerepel.
Károlyi Dóra, a PIM KFI irodavezetője bejelentette, hogy valószínűleg már áprilisban ki tudják írni első fordítástámogatási pályázatukat 15 millió forint értékben, majd a remélhetőleg az év második felében még egy pályázati kiírást tudnak közzétenni.
A fordítástámogatásra fordítható összegekről L. Simon László elmondta, a terület stratégiai jelentőségére való tekintettel azokat 2013 végéig évi 150 millió forintra kellene növelni.
Nagy siker a kulturális adó
A bevezetése óta eltelt másfél hónap alatt 27 millió forint bevételt hozott a kulturális adó bevezetése - jelentette be L. Simon László.
Mint mondta, korábban többen úgy vélték, az új adónem nem hoz majd érzékelhető bevételt. Ezzel szemben február 22-ig az NKA költségvetésébe 27 millió forint folyt be a kulturális adóból, azaz éves szinten 250-300 millió forint várható, ami óriási segítség a magyar kultúrának.
Felvetette: érdemes lenne átgondolni, hogy milyen további olyan, magukat kulturálisnak álcázó iparágak működnek, amelyekre társadalmi érdeksérelem nélkül ki lehetne terjeszteni az adónemet.
L. Simon László az NKA eddigi 2012-es szakkollégiumi döntéseiről szólva elmondta, hogy a Folyóirat-kiadás Kollégiuma mostanáig 590 millió forintot, míg a Könyvkiadás Kollégium a Márai Program rendezvénypályázataira 72 milliót osztott szét. Mint kiemelte: ebből a keretből a négy nagy írószervezet egységesen 8-8 millió forintot nyert el. Építészeti és örökségvédelmi tárgyú könyvek megjelentetését 35 millió forinttal támogatta a kollégium.
Az NKA elnöke közölte, hogy megszüntették az alkotói támogatások három éves moratóriumát, így a művészek egy támogatás elnyerése után akár már a következő esztendőben újabb pályázatot nyújthatnak be.
A közös jogkezelő szervezetektől idén várt mintegy félmilliárd forinttal kapcsolatban L. Simon László megjegyezte, még folynak a tárgyalások arról, hogy az összegből nyújtandó támogatásokról döntő ad hoc kollégiumokba a jogkezelő szervezetek is delegálhassanak képviselőket. Az azonban alapelv lesz, hogy a pályázatok elbírálásánál csak a szociális helyett csak a minőségi szempontok számíthatnak majd - hangsúlyozta, hozzátéve: erre a célra a közös jogkezelők külön kerettel rendelkeznek.