Húsz pályaudvaron létesülhet kormányablak
Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak - közölte Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A vasúttársaság vezetője arra számít, hogy a szükséges támogatási szerződések aláírása után nagyjából másfél év alatt valósulhatnak meg a beruházások.
Dátum: 2012-02-23 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:04.113528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen kifejtették ugyanakkor, hogy a pályaudvari kormányablakok létrehozásához először meg kell oldani az utasellátók "félresikerült privatizációját", amely minden fejlesztés akadálya, ugyanis a vasútállomásokra tervezett beruházások a Resti Zrt. nélkül nem tudnak haladni. Mára azonban "reális közelségbe" jutottak azok a tárgyalások, amelyek eredményeképpen a MÁV meghatározó tulajdonossá válhat a Restiben, és fejleszthet - mondta Gál András Levente, megjegyezve, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megvizsgálta a privatizációs szerződést, amely több aggályt is felvet.
Szarvas Ferenc hozzátette, hogy a MÁV a tervek szerint a Resti Zrt. 85 százalékát vásárolná ki, ha meg tudnak állapodni egy elfogadható árban, összeget azonban nem kívánt mondani.
A MÁV-vezető a húsz pályaudvar közül, ahol kormányablak létesülhet, példaként említette a három nagy budapesti pályaudvart, a székesfehérvári, a győri, a veszprémi, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a miskolci és a debreceni állomást. Megjegyezte, később további pályaudvarok is bekerülhetnek a projektbe.