Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Nem indokolt az EB döntése + videó

Nincs szükség arra, hogy ellenzéki képviselőkkel szemben akár büntető, akár szabálysértési eljárások folyjanak le – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön az ATV Start című műsorában azon törvényjavaslat kapcsán, amely közkegyelmet adna azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által szervezett Parlament előtti demonstráción. A politikus a műsorban a Magyarországgal szembeni nyomásgyakorlás részének nevezte az Európai Bizottság (EB) szerdai javaslatát, amely Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettség 2013-tól történő részleges felfüggesztését indítványozta.


Dátum: 2012-02-23 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:06.244080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely az ATV Start című műsorában

A közkegyelem egy politikai döntés – hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, akinek elmondása szerint azért fontos, hogy a demonstrálók megkapják a közkegyelmet, mert „nincs szükség arra, hogy ellenzéki képviselőkkel szemben akár büntető, akár szabálysértési eljárások folyjanak le.” Kifejtette, miután pillanatnyilag az ügyészség bűncselekménnyel gyanúsítja az LMP-s képviselőket, az Országgyűlésnek fel kellene függesztenie a résztvevők mentelmi jogát, ezért az Országgyűlés nem kerülheti el, hogy ebben a kérdésben véleményt nyilvánítson.

Úgy gondoljuk, hogy nem lehet ebből gyakorlatot csinálni. Elítéljük azt, ha országgyűlési képviselők jogellenesen járnak el – szögezte le Gulyás Gergely hozzátéve, valószínűleg ha még egyszer előfordul ilyen eset a jövőben, az Országgyűlés nem fog közkegyelmet gyakorolni. Az Országgyűlésnek az adott ügyben döntenie kell, vagy felfüggeszti a mentelmi jogot, vagy közkegyelmet ad. Mi nem kívánjuk a büntetőeljárások lefolytatását – fűzte hozzá.

A Balsai-jelentés általános vitája kapcsán a kormánypárti politikus arról beszélt, várható volt, különböző vélemények fogalmazódnak meg. Gulyás emlékeztetett, a 2006-os ügyekkel kapcsolatban a Fidesz többször állást foglalt, de - mint mondta - bírósági ítéletek nagymértékben alátámasztják a Kossuth tér lezárásának, az oszlatások, a rendőri fellépés által okozott súlyos személyi sérülések jogellenességét. A fideszes honatya utalt arra is, vannak ma is folyamatban lévő büntetőeljárások, de szavai szerint „ezekben a politikának semmi feladata nincsen,” hiszen az esetek kivizsgálását követően, ahol kellett megtörténtek a feljelentések.

Az Európai Bizottság Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettség 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett szerdai javaslatát érintően Gulyás Gergely azt mondta, Magyarországgal szemben van egy komoly, szinte minden területen érződő nyomásgyakorlás. A politikus szerint az EB tegnapi döntése ennek a nyomásgyakorlásnak a része, hiszen jelenleg a magyar költségvetési hiány a nyolcadik legalacsonyabb az unióban, ami nem indokolna egy ilyen intézkedést még akkor sem, ha a tények azt mutatják, az ország 2004-es uniós csatlakozása óta csak a 2011-es évben nem lépte át a három százalékos költségvetési hiányt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1463, 'source_type': 'media', 'source_id': 8334, 'target_type': 'article', 'target_id': 115621, 'relation_type': 'describes'}