Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Van értelme befektetni az oktatásba

A munkaerőpiac igényeinek megfelelő, vagy ahhoz a mostaninál sokkal jobban közelítő oktatási rendszerre van szükség ezért 2013. szeptemberétől kötelező lesz a duális szakképzés bevezetése - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.


Dátum: 2012-02-23 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:07.849531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kecskeméti TISZK átadásán keresztül az egész országnak üzenhetjük azt, hogy igenis van értelme befektetni az oktatásba, mert ez közép- és hosszú távon megtérülő beruházás - mondta az államtitkár a Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központban (Kecskeméti TISZK) elkészült 864 millió forintos beruházás átadásán, amely a tíz százalékos önerő mellett az Európai Unió és a magyar állam támogatásából valósult meg.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere elmondta: a projekt előkészítési fázisában arra törekedtek, hogy a Mercedes-Benz munkaerőigényeit figyelembe vegyék, ezért a Kecskeméti TISZK-ben megvalósult fejlesztést közösen határozták meg az üzem vezetésével.

A kialakított feltételek lehetővé teszik az úgynevezett Mercedes-szakmák sikeres elsajátítását, a képzésben résztvevőknek pedig lényegesen nagyobbak az elhelyezkedési esélyeik - hangsúlyozta a polgármester.

Fabio Belá, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary oktatásért és képzésért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: 2011-ben három szakmában elindították a szakképzést, melyhez ebben az évben csatlakozik a szerszámkészítő szak a gyár szakműhelyében.

Az oktatásért és képzésért felelős vezető emlékeztetett arra, hogy a duális képzés a mérnökképzésben is beindul 2012 szeptemberétől a Kecskeméti Főiskolán.  A Mercedes honlapján keresztül 212-en jelentkeztek a német cég felhívására, akik közül 12 diákot választottak ki, akik a kecskeméti gyárban fogják végezni a duális mérnökképzés gyakorlati részét - fűzte hozzá.

Fabio Belá kiemelte: alapvetően elégedettek a gyár igényeinek megfelelő, a német mintát követő oktatási rendszer kecskeméti kialakításával.

A várostól, az iskolától és a kamarától kapott támogatás mellett fontosnak nevezte, hogy kormányzati szinten is megszületett a stratégiai döntés az oktatás átalakítására.

Kapcsolódó elemek