Áprilisban lezárulhatnak a tárgyalások az EU-val
Lezárulhatnak a tárgyalások áprilisban a Magyarországnak nyújtandó biztonsági hálóról az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, miután márciusban várhatóan megkezdődik az egyeztetés - tudatta Fellegi Tamás sajtóirodája a Dow Jones hírügynökséggel.
Dátum: 2012-02-23 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:08.649424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatalos tárgyalások akkor kezdődhetnek el, ha az EU és az IMF is megadja a mandátumot tárgyalódelegációinak, pillanatnyilag azonban még nem ismertek a tárgyalási feltételek.
"A kormány eddig semmilyen írásos dokumentumot nem kapott arról, hogy melyek a tárgyalások megkezdésével kapcsolatos feltételek" - tudatta a sajtóiroda, hozzátéve: a kormány célja, hogy haladéktalanul megkezdje és befejezze a tárgyalásokat.