Orbán Viktor Hessen miniszterelnökével találkozik
Frankfurtba utazik pénteken Orbán Viktor. A kormányfő találkozik Hessen tartomány miniszterelnökével.
Dátum: 2012-02-24 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:12.745202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tOrbán Viktor miután tárgyalást folytat Volker Bouffier kereszténydemokrata tartományi miniszterelnökkel, délután előadást tart a kereskedelmi és iparkamara frankfurti székházában. Az épület elé a magyar kormányfő látogatásának idejére tüntetést szerveznek német baloldali szervezetek.
\xa0\xa0\xa0
Egyidejűleg a helyi magyarság a budapesti kormány melletti szimpátiatüntetést akart tartani, de a kamara előtti térre a már korábban bejelentett demonstráció miatt nem kaptak területfoglalási engedélyt.', 'Szabó Gabriella, a tervezett szimpátiatüntetés szervezőinek egyike az MTI-nek ugyanakkor elmondta, hogy bár demonstrációjukat nem rendezhetik meg, "csendes szimpátiatüntetést" tartanak majd, ugyanis több frankfurti magyar is meghallgatja Orbán Viktor előadását a kamara épületében.']