Fazekas: Mindent el kell követni a versenyképesség javításáért
A magyar agráriumnak egyszerre kell visszaszereznie külső és belső piacait, ehhez pedig az egyes ágazatok szereplői közötti összefogásra van szükség - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Körmenden.
Dátum: 2012-02-24 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:14.359436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA miniszter a Rába-parti városban megtekintette a Babati Húsfeldolgozó Kft. üzemét, majd részt vett a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) kibővített elnökségi ülésén.
\xa0\xa0\xa0
A szaktárca vezetője együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a minisztérium segíteni fogja a terméktanácsot abban, hogy olyan szakmaközi szervezetté válhasson, amelyek az Európai Unióban is sikeresen működnek.', 'Kiemelte, hogy a húságazatban is szükség van az összefogásra, arra hogy az ágazat szereplői felismerjék közös érdekeiket, és ha kell, közös erővel tudjanak a piacon. Annál is inkább, mert a belső piacon a versenytársak olcsó dömping termékekkel jelennek meg, miközben a külső piacokon mások szerezték meg azokat a pozíciókat amiket mi elveszítettünk - mondta a miniszter.
\xa0\xa0\xa0
Éppen ezért minden tőlünk telhetőt el kell követni a versenyképesség javítása, a magyar termékek piacra juttatása érdekében, mert az újabb magyar termékek megjelenése újabb magyar munkahelyeket jelent - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy egy sor ágazati program már elkészült a Darányi Ignác Terv keretében. A húságazatot érintő legmarkánsabb célkitűzés az, hogy a hazai 3-3,5 milliós sertésállomány belátható időn belül megduplázódjon - tette hozzá.']