Légy te a hangja! - kampány a gyermekekért
A gyermekbántalmazás létező probléma, ezért február 6. és március 4. között, Légy te a hangja! Merd megtenni! címmel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kampányt indított, amelyben arra kívánja felhívni a figyelmet - kapcsolódva február 22-éhez, a bűncselekmények áldozatainak világnapjához -, hogy évről évre egyre több gyermek esik erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Dátum: 2012-02-24 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:15.912731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt csütörtökön Veszprémben, ahol gyermekbarát meghallgató szobát adott át a rendőrségen. A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények jelentős része, különös tekintettel a szexuális bűncselekményekre, felderítetlen marad, mivel információhiány vagy különböző félelmek miatt nem is jut az illetékes hatóságok tudomására.
A szexuális bántalmazás gyermekáldozatai ugyanis gyakran félnek, szégyellik, ami velük történik, ezért nem mernek szólni erről, így elsősorban a környezetükben élő felnőttek felelőssége, hogy segítsenek nekik, és helyettük szóljanak - mondta az igazságügyi miniszter. Annak érdekében, hogy ezek az esetek minél nagyobb számban kivizsgálásra kerülhessenek, a minisztérium szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy számos olyan lehetőség áll rendelkezésükre, ahol megfelelő információkat kaphatnak, és megtehetik a feljelentést is - hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor. A kampányhoz készült egy honlap is, melyen információkat találhatnak arról, hol tudják jelezni a bántalmazást vagy annak gyanúját, és várhatóan mi fog történni ezt követően.