Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányablakokat nyitnának a nagyobb pályaudvarokon

Visszavásárolja az állam az egykori Utasellátó hálózat boltjait a pályaudvarokon. A büfék, éttermek többségi tulajdonosával napokon belül előszerződést köthet a MÁV. A kormány azért döntött így, mert nem tudtak megállapodni a felújításokról és így a pályaudvarok fejlesztését sem tudták elkezdeni. A tervek szerint már az idén kormányablakok nyílnának a nagyobb pályaudvarokon. A részletekről Gál András Levente kormánybiztos beszélt a Kossuth Rádiónak.


Dátum: 2012-02-24 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:18.924536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Söröző, kávézó, pénzváltó és könyves stand is fogadja az utasokat a Nyugati pályaudvaron. A kormány tervei szerint az év végén akár már gyest, vagy éppen családi pótlékot is lehet majd igényelni itt. Kormányablakokat nyitnának ugyanis a nagyobb pályaudvarokon – mondta Gál András Levente kormánybiztos.

Több hálózatot is vizsgáltak, amelyek állami kezelésben vannak, így az okmányirodákat, a postát, illetve az egyik legfontosabbat, a pályaudvarokat – fogalmazott a kormánybiztos a Kossuth Rádiónak. Közlése szerint a fejlesztésnek egyetlen akadálya van, hogy az egykori Utasellátó hálózat egységeit még 1992-ben privatizálták, a tulajdonossal pedig nem tudtak megegyezni a fejlesztésekről. Ezért az állam most úgy döntött, visszavásárolja a restiket.

A MÁV szerint így már nem lesz akadálya, hogy uniós források bevonásával korszerűsítsék a pályaudvarokat. Hackl Mónika, a MÁV kommunikációs osztályvezetője szerint a vasútállomások modern, kereskedelmi, kormányzati, közszolgálati funkciókat ellátó épületek lehetnek azon túl, hogy az utasforgalmat bonyolítják.

Kapcsolódó elemek