Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehák erkölcsi mércéje a kórházprivatizációs törvény kapcsán

Az "anyák megmentőjének" és a "szegények orvosá"-nak példája mindannyiunk számára meg nem haladható, mégis követendő erkölcsi és szakmai mércét jelent - hangoztatta Csehák Judit Semmelweis Ignác születésének 185. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, hétfőn.


Dátum: 2003-06-30 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:41.679693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy az eddigi döntések igazolták, hogy a kormány komolyan veszi és teljesíti is a programját.

Korszerűsítés szocialista módra: eladni

"Biztosítottuk az egészségügy működőképességét és következetes lépésekkel, anyagi áldozatokat és politikai konfliktusokat is vállalva megkezdtük az egészségügy korszerűsítését" - fogalmazott. Mint mondta, egy év alatt több intézkedés történt, mint a megelőző négy év alatt összesen. Ez is lehet többek között az egyik oka annak, hogy az egészségügy a közérdeklődés és a politikai viták előterébe került.

Sírjában megforgatott Semmelweis

Közlése szerint Semmelweis Ignác sok tekintetben azok példaképe is, akik az egészségügy jobbításán fáradoznak. "Nekünk napjainkban is van alkalmunk megtapasztalni azt, hogy sokszor a legegyszerűbb, szinte kézenfekvő változásokkal szemben milyen ellenállást fejtenek ki a változásoktól irtózó, abban nem érdekelt, konzervatív szakmai csoportok" - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek