Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a második újjáépített Ipoly-hidat

A második újjáépített Ipoly-hidat adták át a Nógrád megyei Szécsényhez tartozó Pösténypuszta és a szlovákiai Pető között pénteken.


Dátum: 2012-02-24 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:28.612601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségen Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára azt mondta: ez a híd sokkal több, mint szakmai létesítmény, és mint az itt élők igényeinek kielégítése; ez a híd a két ország és a két nép kapcsolatát is kifejezi. Az államtitkár közölte: hétfőn további két Ipoly-hídról írnak alá megállapodást Pozsonyban. Több mint 90 határátkelőhelyről szintén külön egyezményt írnak alá, ami szintén elősegíti, hogy a helyi önkormányzatok  közúti kapcsolatokat létesítsenek - tette hozzá. Taps kísérte Völner Pál szavait, amikor reményét fejezte ki, hogy az új szlovák kormánnyal az új komáromi híd egyezményét is hamarosan aláírhatják.

Kijelentette: a két ország kapcsolatai legalább olyan jók legyenek, "legalább annyira tudjunk békében élni akár országainkon belül egymással", amilyen kiválóak a közlekedési kapcsolataink. Völner Pál megjegyezte: egy dicsérő szót az Európai Unióról is szeretne ejteni, "annak ellenére, hogy nekünk komoly problémáink vannak velük időnként, de el kell ismerni, hogy az unió az a keret, amiben tényleg fel tud gyorsulni a két ország közeledése".

Az első Ipoly-hidat októberben adták át Ráróspuszta és Rárós között. A két híd kivitelezése 750 millió, illetve egymilliárd forintba került, a költségekből 82 százalék az uniós támogatás. A múlt század első évtizedeiben még 47 híd kötötte össze az Ipoly folyó két partját, ezek nagy részét megszüntették a II. világháború után. A Pösténypuszta és Pető közötti új híd a Katalin-híd nevet kapta az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás múlt év márciusában elhunyt társelnökéről, Molnár Katalinról, akiről gyertyagyújtással is megemlékeztek az átadáson. A négynyílású, kétsávos, kétoldalt járdával kiépített vasbeton híd kivitelezése 2010 szeptemberében kezdődött meg. A hidat a PM konzorcium építette, amelynek vezető tagja a Porr Építési Kft., tagja az MCE Nyíregyháza Acélszerkezetgyártó Kft.

Kapcsolódó elemek