Hidegvérrel
Dátum: 2012-02-25 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:32.098087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tamáska Péter: „Viszonylag kevés a fizikai megsemmisítés” – jegyzi meg Biszku Béla, aki később a főnökét is szerette volna megbuktatni. Az utolsó ’56-osok a hetvenes évek második felében szabadultak: ők voltak, akikkel kitöltették mind a rájuk szabott húsz évet. Hamusicsot, az „utolsó ’56-ost”, a forradalom tízéves évfordulóján fegyveres ellenállásra készülő kis bányászcsoport vezetőjét 1967 februárjában végezték ki. (Hogy teljes legyen az igazságszolgáltatás öröme, a zuglói nyilasperben ekkor három halálos ítélet született. Az egyik, viszonylag enyhe börtönbüntetést kapott nyilas vádlottnál a védője ügyesen használta ki, hogy a néphadsereg tisztjeként, majd pufajkásként megpróbálta jóvátenni ifjúkora tévedéseit.)