Az SZDSZ "öröksége"
Dátum: 2012-02-25 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:32.478794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pintér Balázs: Horn Gábor úgy véli, „volna rá igény”, hogy valaki képviselje a „vegytiszta liberalizmust”, hisz „a magyar választók közül minden hatodik-hetedik liberális értékpreferenciákkal azonosul a kutatások szerint”. Azt persze nem árulja el, milyen „kutatásokra” gondol, jóllehet annyit elismer, hogy „ez akkor sem fedte a pártpreferenciát teljesen, amikor fedhette volna, hiszen az SZDSZ, a liberális párt, folyamatos hitelvesztésben volt szavazói előtt”. Az eufemisztikusan hitelvesztésnek aposztrofált folyamatra nem is veszteget sok szót, pedig ha valamire, erre aztán „volna igény”. Megmagyarázni azt a mérhetetlen gyűlöletet, amellyel vissza-viszszatérőn a magyarság ellen fordultak, feltárni azt a rombolást, amelyet az oktatás területén, s gyermekeink fejében végeztek, és mélyebben kielemezni azt a blaszfémiával vegyes, az emberi önzésre és irigységre épített világképet, amely legszembetűnőbben abban öltött testet, hogy „Jöjjön el az én országom”.