Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: A kormány jelezte együttműködési szándékát

A hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó amerikai kongresszusi delegáció üdvözölte a magyar kormány kétharmados parlamenti felhatalmazását, ugyanakkor fontosnak nevezte az ellenzék bevonását a törvényalkotásba, amikor pénteken találkozott Martonyi János külügyminiszterrel.


Dátum: 2012-02-25 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:35.395490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nMartonyi János válaszában hangsúlyozta "a kormány együttműködési szándékát az ellenzékkel a további sarkalatos törvények meghozatalakor" - tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t. A washingtoni küldöttség pozitívan értékelte a magyar kormány korrupcióellenes lépéseit, különösen a korábbi időszakokhoz képest. A kongresszusi delegáció a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett az európai térség stabilitása iránt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A külügyi tárca tájékoztatása szerint az Egyesült Államok képviselői rendszeresen keresik fel európai szövetségeseiket; a mostani küldöttség a körút budapesti állomása előtt Párizsban, Brüsszelben és Pozsonyban folytatott megbeszéléseket.', 'Martonyi János a republikánus és demokrata képviselőkből álló delegációt tájékoztatta a magyarországi politikai és gazdasági folyamatokról, a kormányzati lépések irányáról, különös tekintettel a törvényalkotás aktuális kérdéseire. A magyar diplomácia irányítója megerősítette a kormányzat elkötelezettségét a vallás- és sajtószabadság megőrzése, az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének megőrzése iránt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kongresszusi küldöttség kétnapos hivatalos látogatást tesz pénteken és szombaton a magyar fővárosban. A Dan Burton, a képviselőház külügyi bizottsága európai és eurázsiai albizottságának republikánus elnöke vezette delegáció egyetlen nyilvános programja péntek délután volt: a küldöttség tisztelgett Raoul Wallenberg emléke előtt a holokauszt idején folytatott embermentő tevékenységéről ismert svéd diplomata szobránál a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A budapesti amerikai nagykövetség korábban úgy tájékoztatta az MTI-t: a kongresszusi delegáció kormányzati tisztségviselőkkel, parlamenti képviselőkkel, üzleti és vallási vezetőkkel, valamint civil szervezetek képviselőivel találkozik; a találkozók célja az európai gazdasági helyzet, illetve az amerikai-magyar kapcsolatokkal összefüggő kérdések megvitatása.', '']

Kapcsolódó elemek