Selmeczi: A kormány kitart gazdasági céljai mellett
A magyar kormány azonban ki fog tartani gazdasági céljai mellett, a példátlan hazai és nemzetközi baloldali politikai támadássorozat ellenére is, amelyet éppen azok gerjesztenek, akik a mostani helyzetbe sodorták Európát és Magyarországot - fogalmaz Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője közleményében, melyben Varjú László (DK) vasárnapi sajtótájékoztatójára reagál.
Dátum: 2012-02-26 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:43.499474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2