Szijjártó: A tények és a számok a mi oldalunkon állnak + videó
Jogilag mindenképp instabil lábakon állónak látjuk az Európai Bizottság a kohéziós források egy részének megvonására tett javaslatát, hiszen azt egy jövőbeli, bizonytalan eseményre alapozzák, arra, hogy a költségvetési hiány nagyobb lesz 3 százaléknál – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában, hétfőn.
Dátum: 2012-02-27 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:46.083903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tények és a számok a mi oldalunkon állnak – szögezte le a miniszterelnök szóvivője, aki szerint a pénzügyminiszterek tanácsában nem kell mást tenniük, mint felhívni a figyelmet arra: idén nekünk van a nyolcadik legalacsonyabb költségvetési hiányunk, továbbá amit az Európai Bizottság egyszeri intézkedésnek nevez, az hosszú távú, strukturális kiigazítás.
Arra a kérdésre, nem gondolja-e, hogy az utóbbi időben meggyengült a nemzetgazdasági miniszter pozíciója, Szijjártó azt válaszolta: Matolcsy György pozíciójáról mindenféle fantáziák születtek, miközben az egészen erős. Van pénzügyminiszterünk Matolcsy György személyében, semmiféle változtatás nem szerepel napirenden – tette egyértelművé.
Arra a felvetésre, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke felajánlotta fizetését a hátrányos helyzetű közgazdászhallgatókat támogatandó, a szóvivő azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök majd elolvassa az erről szóló levelet, és válaszol a jegybankelnök úrnak.