Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A GVH több százmillió forinttal büntetheti a mobilszolgáltatókat

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa hétfői ülésén július 28-ra halasztotta a Westel Mobil Rt. és négy társa ellen kartell és erőfölény gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást.


Dátum: 2003-06-30 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:43.206458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a Matáv Rt., a Westel Rádiótelefon Kft., a Westel Mobil Rt., a Pannon GSM Rt., és a W.R.A.M. (Vodafone) Rt. ellen 2002. februárjában indított a versenyhatóság kartell gyanú miatt eljárást.

A GVH gyanúja szerint a mobilszolgáltatók az egymás felé elszámolt mobil-mobil összekapcsolási díjakat összehangoltan alacsonyan állapították meg. A vezetékes-mobil összekapcsolási díjakat viszont túl magasan tartották.

Polgárdy Géza közölte: 2002. júliusában a versenyfelügyeleti eljárást kiterjesztették erőfölénnyel való visszaélés alapos gyanújára is.

A szakértők szerint, amennyiben a versenytanács elmarasztalja az öt szolgáltatót, akkor a GVH fennállása óta kiemelkedően legmagasabb bírság, több száz millió forint kivetése várható, tekintettel arra, hogy a bírság összegét az érintett cégek éves árbevétele alapján állapítják meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek