Minőség, versenyképesség, valós igénynek való megfelelés
Sikeresen lezárultak a felsőoktatási jelentkezések pénteken éjfélkor - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt.
Dátum: 2012-02-27 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:49.844146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Részletes eredményeket e hét végén, illetve áprilisban közölnek a jelentkezési adatokról - jelezte az államtitkár, hozzátéve: egyetlen korlát van, 240 pontot kell elérnie annak, aki be akar jutni a felsőoktatásba. Hoffmann Rózsa azt mondta, ettől a minőség javulását várják. Felidézte, hogy január első felében megszülettek azok a kormányrendeletek, amelyek a tavaly évvégén elfogadott felsőoktatási törvény értelmezését segítik. A megújulás elemének nevezte a minőséget, a versenyképességet, a valós gazdasági és társadalmi igénynek való megfelelést. Ennek jegyében nem korlátozták a jelentkezések és bejutók számát.
A költségviselés új módjait szabályozták: állami ösztöndíjjal, a műszaki, természettudományos és informatikai területen részállami ösztöndíjjal, és önköltséges formában lehet majd tanulni. Így összesen közel 70 ezer fiatal tanulmányait támogatják jövő szeptembertől, ez nagyjából "korrelál azzal a számmal ahányan eddig elektronikus úton jelentkeztek". Megjegyezte: tavaly összesen 84 ezren szereztek érettségit. Az önköltséges képzésben tanulók számára megalkották a Diákhitel 2 - jelezte.
A kereszténydemokrata politikus felszólalása zárásaként részvétét fejezte ki azon 12 éves kislány családjának és tanárainak, aki hétvégén egy ausztriai síbalesetben meghalt.