Integrációs program a hátrányos helyzetűek segítésére + videó
Nem az etnikai alap a kiinduló pont, hanem a rászorultság a szempont - mondta Balog Zoltán államtitkár a most induló integrációs programról Az Estében. A kormány szerint ötven település mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű lakóinak nyújthatnak így segítséget. Az önkormányzatok március 31-ig pályázhatnak a pénzre.
Dátum: 2012-02-28 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:54.054983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támogatásra pályázhat minden olyan település, ahol hátrányos helyzetű emberek élnek. „A program elsősorban a munkalehetőségek feltárását, illetve az érintett lakosság munkatételét célozza, természetesen ebben is az önkormányzatokat szeretnénk segíteni" – mondta Köpeczi-Bócz Tamás, a Türr István Képző és Kutató Intézet főigazgatója. A nyertes települések pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak, amelyet oktatási, egészségügyi és foglalkoztatási célokra is felhasználhatnak.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Az Estében elmondta, hogy az önkormányzatoknak egy fillér önerőt sem kell felmutatni, de egy olyan együttműködési megállapodást kell aláírni, hogy bevonják a helyi cigányságot.
Az államtitkár elmondta, hogy azért lehet sikeres a program, mert nemcsak azt mondják az embereknek, hogy csináljanak valamit, hanem képzőközpontot alakítottak ki, ahol szakemberek segítik majd a programok elindítását és ellenőrzését. Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlét nagyon lényeges dolog. Fontos, hogy lesznek olyan szakemberek, akik vállalják, hogy az emberek mellé állnak, és megfelelő szigorral, elvárással, ugyanakkor empátiával próbálják őket arra terelni, hogy a lehetőséget ki kell használni - mutatott rá.
Balog Zoltán szerint a mezőgazdaságot újra fel lehet fedezni. Példaként felhozta az államtitkár Ózd környékét, ahol szép természeti környezet és jól művelhető földek vannak.
Az államtitkár arról is beszélt az m1 esti műsorában, hogy a roma vezetőket is arra képezik, hogy úgy képviseljék a sajátjaik érdekeit, hogy a békés együttélésben legyenek érdekeltek. Mint kifejtette: „jól járni akkor tudunk, ha világos feltételek mellett az együttműködést választjuk, a többség és kisebbség.”