Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szoros együttműködés jellemzi a német-magyar gazdasági kapcsolatokat + videó

A tények azt mutatják, hogy csökkentjük a munkanélküliséget, csökkentjük az államadósságot, a költségvetés hiánya először van 3 százalék alatt az uniós csatlakozásunk óta, átlátható a magyar költségvetés, megszűntek a költségvetési trükközések - jelentette ki Szijjártó Péter a Duna Tévé Közbeszéd című műsorában, hétfőn. A miniszterelnök szóvivője Az Este vendégeként pedig azt mondta: tele van olyan eseményekkel Orbán Viktor naptára, amelyek a német-magyar gazdaság szoros együttműködéséről tesznek tanúbizonyságot.

Dátum: 2012-02-28 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:56.480488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Az este című műsorában

Illegálisnak és jogellenesnek nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Közbeszédben elmondta, hogy az Európai Bizottság elismerte, hogy a magyar költségvetés hiánya tavaly és idén is 3 százalék alatt van. Azonban a jövő évre 3,25 százalékos hiányt becsülnek. A 0,25 százalék az 70 milliárd forintnak felel meg a magyar költségvetésben. Szijjártó Péter szerint ez nem az az összeg, amit ne lehetne könnyen korrigálni – mondta.

Hozzátette: éppen ezért a kormány már a múlt héten hozott olyan döntéseket, amelyek 0,4 százalékkal lejjebb tolják a hiányt. „Így, ha az Európai Bizottság számaiból indulunk ki, akkor a költségvetési hiány jövőre 2,85 százalék lesz” – mondta a Duna tévé műsorában. Arra az újságíró kérdésre, hogy nem gondolják-e, hogy a kormánnyal szemben olyan mértékű hitelességdeficit alakult ki, hogy ezt csak személycserékkel lehet-e orvosolni, Szijjártó Péter elmondta, hogy az érzelmektől túlfűtött vélemények helyett, a számokat, adatokat, tényeket kell figyelembe venni.”

„Látszik, hogy a tények, az adatok, a számok a mi oldalunkon állnak”

A tények azt mutatják, hogy csökkentjük a munkanélküliséget, csökkentjük az államadósságot, a költségvetés hiánya először van 3 százalék alatt az uniós csatlakozásunk óta, átlátható a magyar költségvetés, megszűntek a költségvetési trükközések” – mondta. A szóvivő utalt Orbán Viktor múlt heti frankfurti látogatására is, ahol a miniszterelnök német üzletemberekkel, vállalatvezetőkkel is találkozott.

Erről elmondta, hogy „egyre több beruházás, befektetés érkezik Németországból Magyarországra, így jó úton vagyunk az adórendszerünk miatt oda, hogy termelési központtá váljunk”. Szijjártó Péter szerint, ha csak a tényeket nézzük, és nem keverünk bele érzelmeket és politikai szimpátia motívumokat, akkor „látszik, hogy a tények, az adatok, a számok a mi oldalunkon állnak” – közölte, hangsúlyozva, hogy a kormány gazdaságpolitikája sikeres.

Arra a felvetésre, hogy Simor András levelet küldött Orbán Viktornak, melyben jelzi, hogy a fizetését közgazdászhallgatók tanulmányainak támogatására ajánlotta fel, cserébe szeretné, hogy minél előbb rendeződjön a jegybanki döntéshozók javadalmazását érintő konfliktus, Szijjártó Péter azt mondta, hogy a miniszterelnök válaszolni fog a jegybankelnöknek.

Orbán Viktor naptára  tele van olyan eseményekkel, amelyek a német-magyar gazdaság szoros együttműködését bizonyítják

Szijjártó Péter Az Estében elmondta, hogy a miniszterelnök a közeljövőben több, a Frankfurtihoz hasonló meghívást is el fog fogadni Németországból. A szóvivő példaként felhozta, hogy Orbán Viktor március 22-én Münchenben találkozni fog a német gazdaság képviselőivel, a kereskedelmi kamarákkal, valamint befektetőkkel – mondta. Hozzátette: München környékén több nagyvállalat meghívásának is eleget fog tenni az miniszterelnök.

Szijjártó Péter az m1 esti műsorában azt is elmondta, hogy tele van olyan eseményekkel Orbán Viktor naptára, amelyek a német-magyar gazdaság szoros együttműködéséről tesznek tanúbizonyságot. Példaként említette, hogy március 29-én lesz a Mercedes ünnepsége Kecskeméten.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 904, 'source_type': 'media', 'source_id': 8365, 'target_type': 'article', 'target_id': 115739, 'relation_type': 'describes'}