Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádemelés a vecsési számlagyárosok ellen

A "vecsési számlagyár" ügyében 2000 szeptemberében rendelt el nyomozást az APEH Központi Bűnügyi Igazgatósága szervezetten, bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett adócsalás alapos gyanúja miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2001 augusztus 24-én előzetes letartóztatásba helyezte Balázsi Tamás akkori vecsési MSZP-elnököt, akit napokkal a kormányváltás után, 2002 április 23-án szabadlábra helyeztek. Most a vecsési számlagyár ügyében 53 vádlott ellen nyújtott be csaknem 100 oldalas vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.


Dátum: 2003-06-30 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:43.817181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vádlottak Horánszki Péter és Tokics Péter irányításával 1997-től valótlan adatokkal cégeket alapítottak, mondta Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályának vezetője.

Az egész országra kiterjedő céghálózatot arra használták, hogy jutalékért hamis számlákat bocsássanak ki, melyeket ténylegesen működő, valós gazdasági tevékenységet végző vállalkozások szerepeltettek a könyvelésükben. A fiktív számlák mögött nem volt teljesítés, munkavégzés, azokat költségszámlákkal ellentételezték. Mindezek alapján a befogadó cégek általános forgalmi adót és társasági adót igényelhettek vissza, és ezzel adófizetési kötelezettségüket csökkenthették.

A vádlottak hajléktalanokat, tisztázatlan egzisztenciájú személyeket kerestek, akik pénzért vállalták, hogy a nevüket adják a fiktív cégek alapításához, működtetéséhez. A számlakibocsátó cégekben a tényleges ellenőrzést Horánszki Péter, Tokics Péter és társaik gyakorolták. A vádlottak padjára kerültek a számlákat befogadó cégek vezető közül is többen.

A vádlottakat csalással, adócsalással, illetve magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség. Bűnösségük esetén halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztéssel is sújthatók.

Ihász Sándor elmondta azt is, hogy ezúttal csak azoknak a személyeknek az ügyében emeltek vádat, akiknél a büntetőeljárási törvénynek a nyomozás gyanúsítástól számított két éven belül történő befejezésére vonatkozó, kedden hatályba lépő módosítása miatt most kellett érdemi döntést hozni. Ugyanakkor további húsz cég ügyében tovább folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen, és több tucatnyian is lehetnek azok is, akiknél a többi vádlotthoz képes viszonylag csekélyebb elkövetési érték miatt megrovással szünteti meg az eljárást az ügyészség.

A "vecsési számlagyár" ügyében 2000 szeptemberében rendelt el nyomozást az APEH Központi Bűnügyi Igazgatósága szervezetten, bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett adócsalás alapos gyanúja miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2001 augusztus 24-én előzetes letartóztatásba helyezte Balázsi Tamás akkori vecsési MSZP-elnököt, akit napokkal a kormányváltás után, 2002 április 23-án szabadlábra helyeztek. Sajtóhírek szerint a vecsési számlagyár ügyében összesen több százmillió forintnyi adót titkoltak el az elkövetők a hatóságok elől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek