Több megrendelés juthat a fogyatékkal élők alkalmazóinak
Folytatódik a munkahelyteremtést a fogyatékkal élők számára, a bérmunka végzését és a saját termékek előállítását párhuzamosan igyekeznek segíteni – mondta Soltész Miklós államtitkár a Kossuth Rádió - MR1 180 perc című műsorában, kedden.
Dátum: 2012-02-28 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:40:57.958390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarthatatlan az a magyarországi helyzet, hogy az európai átlaghoz vagy akár a szomszédos Szlovákiához képest kétszer annyi azoknak az aránya, akik valamilyen rokkantsági-, illetve rokkantsági nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Közel 940 ezer emberről van szó, vagyis a lakosság majdnem tizedéről – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tisztségviselője szerint azért fontos az ellátási rendszer átalakítása, mert azok, akik valóban rokkantak, kevesebb pénzhez jutnak, és azokra, akik az ehhez szükséges járulékokat fizetik, nagyobb terheket viselnek.
A fogyatékkal élők munkához juttatása kapcsán az államtitkár elmondta, a kormányzat átalakítja a támogatási rendszert, és azok az akkreditált vállalatok, amelyek ilyen embereket foglalkoztatnak, egységes támogatást kapnak a jövőben. Ez Soltész Miklós szerint évek óta húzódó vitát fog feloldani. Az új rendszer sokkal inkább ösztönözni fog arra, hogy azok, akik rehabilitálhatóak, valóban kikerüljenek a nyílt munkaerőpiacra, és ne maradjanak nyugdíjasok, a munkáltatók részére pedig szélesebbre tárja a lehetőségeket a foglalkoztatásukra.
Azok is képesek világszínvonalú termékek előállítására, akik nehezebben tudnak dolgozni. Erre több jó példa is van, így az Attitude divatmárka, amelynek ruháit megváltozott munkaképességű emberek részvételével gyártják – tette hozzá a politikus. Soltész Miklós kiemelte, az új rendszer arra is hangsúlyt helyez, hogy az érintett magyar vállalkozások teret kapjanak az állami, önkormányzati megrendelések, illetve közbeszerzések során. A bérmunkák és a saját termékek előállításának támogatása párhuzamosan fut – nyilatkozta a 180 percben Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár.