Az MSZMP is ellenzi a kórházprivatizációs törvényt
Nyugtalanító az a sietség, amellyel a parlamenti többség keresztül erőszakolta a törvény elfogadását, figyelembe nem véve az ellenzéki képviselők által tett nagyszámú módosító javaslatot. A kérdés súlya megkívánta volna, hogy konszenzust kellett volna keresni az Országgyűlésben képviselt politikai erők között, az egyoldalú eldöntés helyett. Ebben a helyzetben egyetértünk mindazokkal, akik szerint a törvény életbe lépése előtt szükséges megvárni az Alkotmánybíróság döntését - áll az MSZMP közleményében.
Dátum: 2003-06-30 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:44.107934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Szocialista Munkáspárt ügyvezető testülete aggodalommal szemlélte az úgynevezett kórháztörvény megvitatását. Az MSZMP kezdettől fogva nem ért azzal egyet, hogy az egészségügyben bármilyen formában a magántőke bevonásával próbáljuk megoldani gondjainkat.
Az egészségügyi az a terület, ahol csak és kizárólag nopnprofit tevékenységként kell tevékenykedni, és semmiképpen sem helyeselhető a magántőke bevonása. A befektetők értelemszerűen saját haszna növelésében érdekelt, és mindaz, amit nyereségéből saját céljaira felhasznál, mindenképpen az egészségügyből fog hiányozni.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy csak és kizárólag a közösség érdekét szem előtt tartó, a parlament és az illetékes önkormányzati képviselő testület által felügyelt egészségügyi intézmények alkalmasak a szakmai feladatok megoldására.
Ugyancsak nyugtalanító az a sietség, amellyel a parlamenti többség keresztül erőszakolta a törvény elfogadását, figyelembe nem véve az ellenzéki képviselők által tett nagyszámú módosító javaslatot. A kérdés súlya megkívánta volna, hogy konszenzust kellett volna keresni az Országgyűlésben képviselt politikai erők között, az egyoldalú eldöntés helyett.
Ebben a helyzetben egyetértünk mindazokkal, akik szerint a törvény életbe lépése előtt szükséges megvárni az Alkotmánybíróság döntését.
Fazekas László
az MSZMP országos titkára
OS - fidesz.hu