Győri: Fontos kitételt tartalmaz a nyilatkozat
Fontos kitételt tartalmaz a kisebbségvédelemről az európai uniós tagországok külügy-, illetve EU-ügyi minisztereinek Szerbiával kapcsolatban kedden Brüsszelben elfogadott következtetése - hívta fel a figyelmet Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára a találkozó után újságíróknak nyilatkozva.
Dátum: 2012-02-28 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:05.855162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A következtetéshez csatolt egyik nyilatkozat ugyanis az uniós csatlakozás fontos elemének minősíti a kisebbségek jogainak védelmét és tiszteletben tartását, továbbmenve az eddigi megfogalmazásokon, amelyek "a kisebbséghez tartozó személyek" jogainak védelmét mondták ki.
Győri Enikő megerősítette, hogy a miniszteri értekezlet Szerbia tagjelölti státusának megadását javasolta a Brüsszelben csütörtökön és pénteken összeülő uniós állam- és kormányfőknek, de a végső döntést a csúcstalálkozóra hagyta.