Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdte ülését a Fővárosi Közgyűlés

Több mint 60 előterjesztésről, köztük Budapest 2012-es költségvetéséről dönt szerdán a Fővárosi Közgyűlés; a napirendet 21 igen és 8 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el.


Dátum: 2012-02-29 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:11.343860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA testület két fordulóban, délelőtt és délután tárgyalja a város 2012-es költségvetését, amelyben oktatási, kulturális, turisztikai és kisebbségi feladatokra az előző évihez képest kevesebbet, közösségi közlekedésre, szociálpolitikai és védelmi feladatokra pedig több pénzt szánnának.\xa0A napirendi vitában az MSZP több, zárt ülésen tárgyalandó javaslat nyilvánosságát kérte, ám ezek egyikét sem támogatta a többség. A szocialista párt és a Fidesz-KDNP ezután az előző vezetés által hagyott örökségről, továbbá az eddig megtett intézkedésekről folytatott vitát. \xa0\xa0\xa0\xa0Tarlós István főpolgármester többször is az általa parttalannak tartott vita befejezését sürgette, úgy fogalmazott, dolgozni jött, nem színházba. A BKV finanszírozása kapcsán bírálta az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét; azt mondta, Horváth Csaba úgy próbálja beállítani a helyzetet, mintha arról az új vezetés tehetne.\xa0\xa0\xa0

\xa0\xa0\xa0

\xa0"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?" – tette fel a kérdést a városvezető.\xa0Az indítványok közül Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes visszavonta a CET-Közraktárak projekttel kapcsolatos előterjesztését. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága közleményében ennek okaként azt jelölte meg, hogy a sajtóban az utóbbi napokban félrevezető, téves információk jelentek meg az ügyben. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A képviselők napirendre vették az LMP-s Somfai Ágnes javaslatcsomagját, amely a BKV helyzetére vonatkozó indítványokat tartalmaz.', '']

Kapcsolódó elemek