A kaposvári önkormányzat elítéli a holokauszt-emléktábla meggyalázását
Kaposvár önkormányzata elítéli a helyi holokauszt-emléktábla meggyalázását, és feljelentést tett az ügyben - közölte Szita Károly polgármester MTI-vel szerdán; a rendőrség ismeretlen tettes ellen rongálás miatt nyomoz.
Dátum: 2012-02-29 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:12.419101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKedden Hitlerről készült fotót ragasztottak ismeretlenek egy kaposvári ház falán található holokauszt-emléktáblára. A képen az egykori náci vezető a jellegzetes karlendítéssel látható. A kaposvári polgármester közleményben tudatta, hogy a polgármester telefonon beszélt Izrael magyarországi nagykövetével, és személyesen fejezte ki sajnálatát a történtek miatt. "Megdöbbentő és felháborító, hogy egyesek mások érzéseit semmibe véve gyalázzák meg az áldozatok emlékét" - fogalmazott Szita Károly.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán közölte, a Kaposvári Rendőrkapitányság indított nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen rongálás miatt. Az emléktáblán ugyanis szándékos rongálás nyomai is látszanak a felragasztott képen túl.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Elítélte a kaposvári holokauszt-emléktábla megrongálását Izrael budapesti nagykövete is. Ilan Mor az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "mély megdöbbenéssel" értesült a rongálásról, amelyről Róna László, a kaposvári zsidó hitközség elnöke tájékoztatta.
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Ezzel a tettel nemcsak zsidó honfitársaim emlékét sértik, hanem minden jóérzésű magyar állampolgárét is. Értetlenül állok a gyalázat előtt, és bízom benne, hogy a helyi rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetőket mihamarabb kézre kerítse" - közölte.\xa0\xa0A diplomata szerint ez nem az első alkalom, hogy ismeretlen tettesek "ilyen szörnyűséget" követnek el a városban.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Róna László kedden az MTI-nek elmondta: feljelentést tettek a rendőrségen. A halottak emlékének meggyalázása - vallási, faji hovatartozástól függetlenül - felháborító tett - közölte. Hozzátette, aki ezt elkövette, annak bizonyára fogalma sincs arról, hogy annak idején Kaposvár akkori lakosságának csaknem tíz százalékát, mintegy 3500 zsidót deportáltak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az emléktáblát a kaposvári zsidó hitközség állíttatta 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójára Kaposvár és Somogy Megye Közgyűlése, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.', '']