Az EU egyik legambiciózusabb reformprogramját hajtjuk végre
Magyarország az Európai Unióban az egyik legambiciózusabb, legszélesebb körű reformprogramot hajtja végre - hangoztatta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt felszólalva szerdán Brüsszelben. Az uniós kötelezettségszegési eljárások során adott magyar válaszokról alkotott európai bizottsági értékelés elkészülte után elkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások Magyarország, valamint az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között - fejtette ki az államtitkár.
Dátum: 2012-02-29 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:13.141979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a nyugdíjreform és az adósságfék terén az ország élen jár a reformokban, a munkaerőpiac rugalmasságának területén sincs lemaradva, hiszen ezzel számos más ország is küzd. Úgy fogalmazott, hogy "véget értek a zavaros idők", a reformok garantálni fogják, hogy a magyar gazdaság a fenntartható növekedési pályára kerül.
Az EP-bizottság elnöke, Sarah Bowles emlékeztetett arra, hogy a mostani az első, úgynevezett gazdasági párbeszéd, amelyet az EP a tavaly bevezetett hatos jogszabálycsomag alapján a tagországok pénzügyi tárcájával folytat.
['\nHazánk eltökélt az uniós deficithatár tiszteletben tartására', 'Magyarország eltökélt annak érdekében, hogy az államháztartási hiányt az idén és jövőre is az Európai Unióban meghatározott szinten, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartsa - mondta Cséfalvay Zoltán Brüsszelben szerdán.', 'A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt felszólalva elmondta: február elején a kormány levélben ismertette az Európai Bizottsággal a hiány további leszorítására szolgáló, új kiigazítási intézkedéseket. Ezek révén 0,4 százalékos új deficitcsökkentés érhető el, és tekintettel a bizottság 3,25 százalékos hiány-előrejelzésére, biztosítják a deficit küszöb alá kerülését.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Cséfalvay Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság a múlt héten felvetette a kohéziós kötelezettségvállalások csökkentését. Reményét fejezte ki, hogy az újabb tájékoztatások nyomán az uniós végrehajtó testület is belátja, hogy a hiány mérséklésére hozott intézkedések elégségesek.', 'A\xa0bizottsági válasz után megkezdhetők a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU-val', 'Az államtitkár a gazdasági bizottság ülésén kifejtette, minden félnek az az érdeke, hogy a tárgyalások gyorsan elinduljanak és lefolyjanak.\xa0Elismerte, hogy az Európai Bizottság említett olyan intézkedéseket, amelyeket teljesíteni kell a tárgyalások megkezdése előtt, de úgy vélte, ezekre megfelelőek a magyar válaszok.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Megismételte, hogy Magyarország biztonsági hálóért fordult az IMF-hez és az EU-hoz. Nem a likviditás áll a kérés középpontjában, a kormány elővigyázatossági keretet szeretne igénybe venni egyebek között az árfolyam stabilizálása, a hozamok csökkentésének érdekében.']