Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Századvég: továbbra is stabil a Fidesz-KDNP előnye

A Századvég 2012. február végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt időszakban tapasztalt politikai aktivitás csökkenése és politikai piac szűkülése februárra megállni, megfordulni látszik. A politikai erőtérben az elmúlt hónap leglátványosabb tendenciája mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon a stabilizálódás. A kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében.


Dátum: 2012-02-29 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:16.403020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Február végén a pártok erőviszonyai nem mutatnak döntő változást. A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 27 százalék, az MSZP ebben a közegben 15 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6 százalék, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalék. A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzó pártok jelenleg 45 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 19 százaléka adná voksát a Jobbikra, 7 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A Demokratikus Koalíció ebben a dimenzióban 3 százalékon áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

A teljes cikk grafikonokkal az mno.hu-n.

Kapcsolódó elemek