Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkérdőjelezhető szerződés született 1997-ben + videó

Tarlós István főpolgármester szerint a legkívánatosabb megoldás, hogy sikerüljön megegyezni a Fővárosi Vízművek befektetőivel; amennyiben mégis fel kell mondani a szerződést, azt a kormánnyal egyezteti a főváros.


Dátum: 2012-03-01 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:20.889081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában

A főpolgármester leszögezte: a legnagyobb baj az, hogy a főváros vizsgálódó munkatársai és a szakhatóságok szerint úgy néz ki, ezt a szerződést a befektető elég komolyan meg is sértette, tehát a szerződés értelmében elvileg fennáll a felmondás lehetősége. „Mi azonban nem szeretnénk semmilyen külpolitikai bonyodalmat okozni, tehát a kormány illetékes szegmensének egyeztetésével teszünk csak határozott lépést” – mondta Tarlós István, jelezve, hogy előző nap semmilyen végleges döntés nem született, arra hatalmazták fel a főpolgármestert, hogy ha a körülmények úgy alakulnak, akkor jogában legyen felmondani a szerződést.

Kitért arra is, hogy ezt a kormánnyal való egyeztetés nélkül nem teszi meg, s az egyeztetések a befektetővel is tovább folynak. A legkívánatosabb megoldás az, hogy sikerüljön megegyezni; ha ez semmiképp nem sikerül, akkor jöhet számba a felmondás – jelentette ki a főpolgármester.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2245, 'source_type': 'media', 'source_id': 8387, 'target_type': 'article', 'target_id': 115793, 'relation_type': 'describes'}