Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszteri biztos felel majd a kibertér-konferencia lebonyolításáért

A kormány határozatban rögzítette, hogy egyetért a Nemzetközi Kibertér Konferencia és kapcsolódó rendezvényei megrendezésével, támogatja a konferencia 2012 októberében, budapesti helyszínnel történő megszervezését és egyetért azzal, hogy a külügyminiszter a tanácskozás és kapcsolódó rendezvényei előkészítéséért, illetve lebonyolításáért miniszteri biztost nevezzen ki, valamint a munkáját segítő titkárságot hozzon létre.


Dátum: 2012-03-01 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:23.722547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztérium tavaly november 1-jén közölte az MTI-vel, hogy Magyarország hivatalosan is felajánlotta, Budapest kész helyet biztosítani a kibertér-konferenciának. A közlemény idézte Sztáray Péternek az akkori londoni kibertér-konferencián elhangzott felszólalását, amelyben a külügyi tárca politikai igazgatója hangsúlyozta: Magyarország támogatja a brit kormány arra irányuló erőfeszítését, hogy a konferencia fókuszában a kibertérben elfogadható viselkedési normák meghatározása, valamint az internet által biztosított lehetőségek megőrzése és védelme álljon.

Magyarország a londoni konferencia és a számítógépes bűnözésről szóló 2001-es Budapesti Konvenció eredményeire építve elő kívánja segíteni az állami és a magánszektor együttes szerepvállalását annak érdekében, hogy "a kibertér mindannyiunk számára biztonságos és megbízható környezet maradjon" - rögzítették.

A Magyar Közlönyben szerdán közzétett határozat alapján a kabinet Konferencia Munkacsoportot is létrehoz, amelynek feladata lesz többek között a konferencia szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos javaslatok tétele a kormány számára.

A kormány felhívta a külügyminisztert, illetve a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy nyújtsa be a konferencia és a kapcsolódó rendezvények tervezett programjára, szervezési előkészületeire, valamint az ehhez kapcsolódó finanszírozás biztosítására vonatkozó kormány-előterjesztés. Felkérte továbbá a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét a konferencia előkészítésében és lebonyolításában való közreműködésre.

Kapcsolódó elemek